Változatos zenetechnikai kurzusok a Rocksuliban!

Kersd meg a hozzád legközelebbi helyszínt és csatlakozz kurzusunkhoz!

Oktatásaink az Európában kialakult egészségügyi helyzet miatt átmentileg ONLINE folytatódnak illetve kezdődnek meg.

Ennek részleteit a FB tanulói csoportokban közöljük a résztvevőkkel! 

Koncert Technikus kurzus / Budapest, Debrecen/ Rocksuli

Oklevelet adó, gyakorlati képzésen alapuló Koncert Technikus kurzusunk biztos tudást ad e népszerû szakma elsajátításához. Előképzettség nem szükséges oktatásunkhoz, kezdőként is nyugodtan belevághatsz, amennyiben szeretnél, színházi, klub vagy fesztivál körülmények között hangosítási feladatokat ellátni.

Stage hand feladatok, monitor és front keverés, rider írás és technikai kapcsolattartás, mikrofonozás is alapkészségekké válnak tanfolyamunk során.

2020 szeptemberétől csatlakozhatsz aktuális oktatásunkhoz, felzárkóztatással a második évhez.

 

Kurzusunk helyszínei:

Budapesten és Debrecenben is  a Rocksuli ad otthont koncert technikus képzésünknek.

A képzés időpontja:

Oktatásunk jellemzően hétköznap esténként és hétvégi időpontokban kerülnek megtartásra.

Szeretnél csatlakozni? Várjuk mielőbbi hívásod a 06706299089-es telefonszámon.

Oktatásunk Koncert Technikusi oklevelet ad. (Nem OKJs, nem akreditált!)

Oktatásra kerülô tantárgyak:

-Akusztikai alapismeretek, teremakusztika

-Front és monitor keverés

-Statikus és dinamikus keverési technikák

-Keverőeszközök (analóg és digitális)

-Beépülő effekt modulok

-Hangszín és dinamikai szabályozó eszközök

-Mikrofonok és mikrofonozás

-Sztereó hangkép

-Rider és technikai kommunikáció

-Dinamikus és statikus keverési gyakorlatok

Zenei Producer kurzus - Ableton Live, FL Studio, Serum, Waves plugin-ek

Budapest, Debrecen / Rocksuli

A legjobb DAW-okat oktató kurzusunk minden tudást biztosít részedre, hogy önálló zenekészítésbe foghass a programok segítségével  stílusiránytól függetlenül.

Oktatásunkra kezdőket és haladókat egyaránt várunk!

Zeneszerzéstől a maszteringig minden produceri készséget megtanítunk részedre, hogy megálld helyed a modern zenekészítés világában.

Sőt, ezen is túlmutat oktatásunk, hiszen bepillantást nyerhetsz valós kereskedelmi zenei projektekbe, megtudhatod hogyan is működik a szerzői jogvédelem, és hogyan manageld magad a zeneipar forgatagában a közösségi média segítségével.

Kurzusunk helyszíne:

Budapesten és  Debrecenben is a Rocksuli ad otthont képzéseinknek.

A képzés időpontja:

Hétköznap esti és hétvégi időpontokban kerül megtartásra képzésünk.

Szeretnél csatlakozni? Várjuk mielőbbi hívásod a 06706299089-es telefonszámon.

Oktatásunk Zenei Produceri oklevelet ad. (Nem OKJs, nem akreditált!)

Oktatásra kerülő tantárgyak:

-Ableton Live 10.1, FL Studio 20, Serum, Waves plug-ins

-Akusztikai alapismeretek 

-Szobaakusztikai jellemzők

-Sampling, audio és midi felvételezés

-Kompozíciós struktúrák

-Mikrofonok és mikrofontípusok

-Audio és MIDI effektek

-Virtuális hangszerek, AM, FM synthesis

-Keverés, masztering

-Management

-Felvételi technikák

-Analóg szintézis

-Zeneszerkesztés

-Live act

Zenei Producer kurzusunk az elektro-akusztikus és az elektronikus zene készítésére is fókuszál, és megtanít minden fogást, hogy biztonsággal legyél képes kreativitásodat kiaknázni, ha saját dal, átdolgozás vagy remix készítésről van szó. 

Sample, Mix and Master, és mindezt a legnépszerűbb DAW-okkal és virtuális hangszerekkel. Képzésünkre kezdőket és haladókat egyaránt várunk!

Hangtechnikus kurzus / Cegléd, Miskolc, Nyíregyháza/ Rocksuli kihelyezett tagozatok

Oklevelet adó, gyakorlati képzésen alapuló Hangtechnikus kurzusunk biztos tudást ad mind a Koncert Technikus, mind a Zenei Producer szakmák elsajátításához. Előképzettség nem szükséges oktatásunkhoz, kezdőként is nyugodtan belevághatsz, amennyiben szeretnél színházi, klub vagy fesztivál körülmények között hangosítási feladatokat ellátni, illetve stúdiótechnikában és zenekészítésben gyakorlati tudásra szert tenni.

Stage hand feladatok, monitor és front keverés, rider írás és technikai kapcsolattartás, mikrofonozás is alapkészségekké válnak tanfolyamunk során.

A legjobb DAW-okat oktató kurzusunk minden tudást biztosít részedre, hogy önálló zenekészítésbe foghass a programok segítségével  stílusiránytól függetlenül.

Oktatásunkra kezdőket és haladókat egyaránt várunk!

Ceglédi regisztrációhoz irj a rocksulicegled@rocksuli.hu email cimre egy rövid bemutatnozó levelet.

Miskolci és Nyíregyházi regisztrációdat a www.rocksuli.hu oldalon teheted meg!

A koncert technikai ismereteken túl a zeneszerzéstől a maszteringig minden produceri készséget megtanítunk részedre, hogy megálld helyed a modern zenekészítés világában.

Sőt, ezen is túlmutat oktatásunk, hiszen bepillantást nyerhetsz valós kereskedelmi zenei projektekbe, megtudhatod hogyan is működik a szerzői jogvédelem, és hogyan manageld magad a zeneipar forgatagában a közösségi média segítségével.

A képzés időpontja:

Oktatásunk jellemzően hétköznap esténként és hétvégi időpontokban kerülnek megtartásra.

Oktatásunk Hangtechnikus oklevelet ad! (Nem OKJs, nem akreditált!)

Oktatásra kerülô tantárgyak:

-Akusztikai alapismeretek, teremakusztika

-Front és monitor keverés

-Statikus és dinamikus keverési technikák

-Keverőeszközök (analóg és digitális)

-Beépülő effekt modulok

-Hangszín és dinamikai szabályozó eszközök

-Mikrofonok és mikrofonozás

-Sztereó hangkép

-Rider és technikai kommunikáció

-Dinamikus és statikus keverési gyakorlatok

-Ableton Live 10.1, FL Studio 20, Serum, Waves plug-ins

-Szobaakusztikai jellemzők

-Sampling, audio és midi felvételezés

-Kompozíciós struktúrák

-Audio és MIDI effektek

-Virtuális hangszerek, AM, FM synthesis

-Management

-Felvételi technikák

-Analóg szintézis

-Zeneszerkesztés

-Live act, Remix

ONLINE kurzusaink és ismeretterjesztő adásaink

a Hangforrás stúdióból

ABLETON LIVE ONLINE KURZUS

2020 márciusában indul!

ABLETON LIVE oktatásunk, kizárólag online felületen!

——A zenéd kitör a falak közül!——


Foglalkozásaink március 27-én és az azt követő hétfőt délutánonként 4 és 6 között követhetőek a leendő FB tanulói csoportban!

Keresd a Hangforrás Produkció oldlát, ahol az idevonatkozó tanulói csoportot is megtalálhatod!
Az élő adások a kurzus soràn bármikor visszanézhetőek, ismételhetőek!


Most kedvező áron juthatsz hozzá 15 alkalmas, 30 órás Ableton Live ONLINE kurzusunkhoz!
Kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánljuk!
A kurzus összköltsége 20.000 Ft.


Sound design-hangtervezés

Egy és többsávos hangfelvételezési módszerek

MIDI felvételezés, kvantálás, szerkesztés

Jelkezelés, hangszín és dinamikai korrekció

Keverési és maszterelési útmutató

Zeneelméleti alapok

Zeneszerkesztés

FB marketing

 

Heti feladatok a fejlődéshez!


YT live, Google slides, kérdezz-felelek!
Minden, ami ahhoz szükséges hogy kitörj zenéddel a falak közül!

Jelentkezés és regisztráció a kurzusra a www.rocksuli.hu oldalon.

ONLINE ZENE ÉS ZENETECHNIKAI ELŐADÁSOK

Minden hétfőn hattól!

2020 március 23-tól ingyenesen elérhetőek a Hangforrás Produkció FB oldalán!

Kedveld oldalunkat és vagyél részt ismeretterjesztő sorozatunkon!

Zenekultúra, zenetechnika, hangszerek, eszközök és sok minden más a zene területéről!

FL STUDIO, SERUM ONLINE KURZUS

2020 áprilisában indul!

FL Studio oktatásunk, kizárólag online felületen!

——A zene az életed——


Foglalkozásaink április 25-én és az azt követő szombat 12 és 14 óra között követhetőek a leendő FB tanulói csoportban!

Keresd a Hangforrás Produkció oldalát, ahol az idevonatkozó tanulói csoportot is megtalálhatod!
Az élő adások a kurzus soràn bármikor visszanézhetőek, ismételhetőek!


Most kedvező áron juthatsz hozzá 10 alkalmas, 20 órás FL Studio ONLINE kurzusunkhoz!
Kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánljuk!
A kurzus összköltsége 15.000 Ft.


Sound design-hangtervezés

Egy és többsávos hangfelvételezési módszerek

MIDI felvételezés, kvantálás, szerkesztés

Jelkezelés, hangszín és dinamikai korrekció

Keverési és maszterelési útmutató

Zeneelméleti alapok

Zeneszerkesztés

FB marketing

Hip hop, rap, techno, dub step!

 

Heti feladatok a fejlődéshez!


YT live, Google slides, kérdezz-felelek!
Minden, ami ahhoz szükséges hogy az álmaidnak álhess!

Jelentkezés és regisztráció a kurzusra a www.rocksuli.hu oldalon.

SERUM ONLINE KURZUS

2020 májusában indul!

A Serum vst hangszert oktató kurzusunk alacsony költsége ekllenére is megad minden tudást 10 órában, ami a hangszer használatához szükséges. 

Sound design, automatizálás illetve olyan zenei stílusok mint a dubstep, edm és techno is bemutatásra kerülnek az egyedi hangalkotás oktatása közben.

ONLINE ZENE ÉS ZENETECHNIKAI ELŐADÁSOK

Minden hétfőn hattól! Hangforrás adás

2020 március 23-tól ingyenesen elérhetőek a Hangforrás Produkció FB oldalán!

Kedveld oldalunkat és vagyél részt ismeretterjesztő sorozatunkon!

Zenekultúra, zenetechnika, hangszerek, eszközök és sok minden más a zene területéről!

Dal Veled, élö adás sorozat:

ingyenesen követhető online közösségi dalkészítő műsorunk beavatást ad a zenekészítés produkciós folyamataiba. Csatlakozz és alkossunk valami szépet közösen!

Minden pénteken reggel 10-től este 6-ig!

 

 

ONLINE Interaktív zenei producer tábor (július 1-7-ig)

Közösségi zeneíró interaktív online tábor - Veled!
A Hangforrás produkció és a Debreceni Rocksuli közös nyári online tábora.

2020 Július 1-7-ig! (10-13 óráig és 16-19 óráig minden nap)

Ezen ismertető élő YT Live adásban mindent megtudhatsz a júliusi online zenei producer táborról, a csetablakban felteheted kérdéseidet is a foglalkozások vezetőjének, Lovas Andrásnak. A bemutatkozó élő adás linkje ebben az eseményben is elhelyezésre kerül június 14-én délután 6-kor!

Az online táborról:
A segíteségeddel és irányításoddal minden nap elkészítünk egy Track-et!
House, techno, hiphop, dubstep, EDM, rock, orchestral!
Mindenbe belekóstolhatsz!
Ableton live, FL studio, Serum!

Megtanítunk felvételezni otthoni eszközeiddel, hogy te is aktív részese lehess az online csoportos zenealkotásnak!
Minden alkotói napon elküldheted majd stúdióproducerünknek azt a hangszeres vagy ének sávot, amit magad készítettél a napi dalhoz.
A track-ek zenei alapjai a Hangforrás stúdióban és közreműködő zenei producerek otthoni stúdióiban készülnek majd délelőttönként, amit YT Live adásban követhetsz és a folyamathoz Te is hozzá adhatod kreatív elképzeléseidet!
A délutáni adásokban Te is megtanulhatod a felvételeket követő utómunkálatokat, hogy a tábor végeztével képes legyél zenét szerkeszteni, keverni, maszterelni!

7 nap, napi 6 óra foglalkozás, minden élő adásban követhető és a nyár végéig (agusztus 31-ig) újra és újra visszanézhető!

A nagysikerű tavaszi Dal Veled zenei produkciós sorozat interaktív nyári tábora!
Gyere, zenéljünk és tanuljuk a zenekészítést együtt!

A részvétel feltételei:
Otthoni számítógép, fejhallgató (esetleg hangeszköz), regisztráció az online táborba a Rocksuli honlapján, a tábor egyszeri díjának befizetése a Rocksuli számára (20 e. Ft.)


Honlapunk:
www.hangforras.com

Regisztráció a Track Veled zenei producer Online kurzusra:
www.rocksuli.hu

Így írnak rólunk:

http://www.dehir.hu/preview.php?option=content&cat_id=22&id=661278&v=content



Korábbi, hasonló tematikájú zenei producer foglalkozások videója:

https://youtu.be/e798AvteGm0

Néhány zene, ami interaktív foglalkozáson született:

https://youtu.be/9Q75IKwb4bg


https://youtu.be/zYnoUr160tU


https://youtu.be/eEKCpLb4Bnk

2020@Hangforrás Produkció, Lovas András EV, 8784 Kehidakustány, Csendes utca 143, Adószám: 69168789-1-40

  • YouTube
  • Facebook